2016. április 9.

VIII. fejezet

Sziasztok!

Csoda, hogy ide is eljutottunk, ez az utolsó rész, ami kicsit nehezebben is ment, volt más elfoglaltságom is, szóval... igen, ez most a magyarázat arra, hogy miért késtem meg vele.
Remélem tetszeni fog, abban is nagyon reménykedek, hogy úgy az egészt szerettétek. Ha igen, ha nem, írjatok pár szór, hogy tudjam. Ha kérhetem, most ne csak erről, hanem az egészről, rettentően örülnék minden egyes szónak (igen, külön-külön mindnek!).
Na és tudom, lehetetlen, hogy mindenki, aki olvasta elmondja a véleményét, de... *hosszas könyörgés*.
Azt hiszem, most ennyi lenne, amint tudom, mi lesz errefelé a későbbiekben szólok, nem kell aggódni. Addig is itt van a másik két blogom: TogetherAgain és Kiss one another, die for each other, ahol szívesen látok bárkit. :)

Szóval jó olvasást, köszönöm, hogy elolvastátok ezt a pár részes kis történetet! Véleményt nem csak a frissen olvasóktól várok, felőlem írhat az is, aki egymillió évvel később végez vele. <3

Ui.: Sajnálom, hogy kicsit össze-vissza, de azt hiszem, benne van a lényeg. :)

Ölel titeket: Liz




Zayn lerendezett szépen mindent, nekem szó szerint a kisujjamat se kellett mozdítanom, csak várakoznom és megpróbálni eltüntetni a folyamatos gyomorgörcsömet. Az oké, hogy a világ megtudja, mi ketten egy párt alkotunk, de mi lesz, ha nem fogadják jól? Eddig nem volt sok problémám a médiával, mindig én voltam a jó fiú, de most valószínűleg rám fognak szállni.
Félek.
A repülőgépünk – pontosabban Zayn magángépe – úgy negyed órával ezelőtt szállt fel, én pedig azonnal eltűntem mondván, hogy egy frissítő zuhanyra mindenképpen szükségem van, különben becsavarodok. Ugyan egy apró füllentés volt ez a részemről – ugyanis fürdés ide, vagy oda, mindenképpen összeomlok –, mégse érzem magamat rosszul, hiszen szerintem Zayn nem szívesen hallgatná a hisztiim végtelen sorát. Lehámozom a ruháimat, majd megengedem a vizet és belépek a zuhanykabinba, és a kellemes, langyos vizet folyatok magamra, miközben csak arra vagyok képes gondolni, hogy milyen szörnyű kérdésekkel bombázhat majd minket a műsorvezető. Már látom is lelki szemeim előtt, amint gonosz ragadozóvigyorral fordul felém, és azt mondja: „Niall, nem gondolja, hogy kicsit késő előhozakodni a másságával?”. Vagy épp: „Mennyi időt jósol ennek a kapcsolatnak?”. Vagyis egytől egyig rémálomba illő beszélgetések.
Egyszer csak arra eszmélek, hogy valaki – minden bizonnyal Zayn, mert ha a pilóta kószálna erre, elásom magam, mielőtt lezuhannánk – finoman a csípőmre helyezi kezeit.
 - Hé, mi ez a kétségbeesés? – motyog halkan bársonyos hangján, én pedig hirtelen nem tudok mit felelni. Ennyire lerí rólam, hogy szét vagyok csúszva? Mondjuk az, hogy a csempének döntve a fejemet folyatom magamra a vizet, miközben néha kicsit nehezebben lélegzem az eszembe jutó rémes lehetőségek miatt, nem igazán sugall sok jót.
 - Csak aggódom – sóhajtok fel, majd meg akarok fordulni, hogy hozzábújhassak, de amint megmozdulnék, ő erősebben fog. – Miért nem engedsz? – kérdem halkan és hirtelen tova is szállnak előbbi gondolataim, csakis az érdekel, hogy a karjaiba lehessek.
 - Meztelen vagy – mondja úgy, mintha ez egy eget rengető probléma lenne.
 - Nem baj.
 - Akkor vizes – nyög, és jobb keze megugrik egy pillanatra derekamon, amiből arra következtetek, hogy most a legszívesebben a hajába túrna. Elmosolyodok, hogy már ennyire ismerem őt, egy rezdüléséből rájöttem, hogy van. Minden bizonnyal ideges, amiért nem tudom hibáztatni, de akkor is szükségem van az ölelésére, méghozzá mindennél jobban.
 - Ne butáskodj – motyogok és megfogom mindkét kezét, amik még mindig csípőimen nyugszanak. – Egyszer mindenképpen látnod kell meztelenül, efelől nincs kétségem – kuncogok fel, hogy elvegyem a helyzet komolyságát és megcirógatva kézfejét először jobb, majd bal kezét emelem le magamról, amit hagy.
 - De nem így – nevet zavartan, én pedig szép lassan, el nem engedve őt megfordulok.
 - Hát hogyan? – kérdem mosolyogva, ami hamarosan átfordul a játékosból zavartba, ugyanis Zayn úgy néz, mintha én lennék a világ nyolcadik csodája. Ami persze nem rossz, de így, hogy ő szó szerint tetőtől talpig fel van öltözve, eléggé feszélyez.
Hüvelykujjával lassan, majdhogynem lustán simogat, és szemeivel issza a látványomat. Lábujjaimtól indulva minden egyes porcikámat alaposan megnézi, és mikor combomhoz, majd ágyékomhoz ér, ő öntudatlanul felsóhajt, én pedig nagyon is tudatosan számba harapok, és fülig vörösödök.
 - Mondjuk úgy – lassan elmosolyodik, de nem szakítja el tekintetét testemtől –, hogy én szabadítottalak volna meg a ruháidtól.
 - Így is rendben van – felelem halkan nagy nehezen ellenállva a kísértésnek, hogy eltakarjam magamat.
 - Azért a rendben kicsit enyhe… - kuncog végre szemeimbe nézve. – Én inkább a gyönyörű és a szexi kifejezést használnám ebben a helyzetben.
 - Igen? – kérdezek vissza félénken, ő pedig felnevet és magához húz nem is törődve azzal, hogy vizes vagyok.
 - Persze. Ha legközelebb így látlak nem csak ölelgetni foglak – túr hajamba, majd megcsókol. Különös nyugalom tölt el azzal ellentétben, hogy épp smárolunk – azon már nem is problémázok, hogy kin van, kin nincs ruha – egy repülőn, ami pontosan arrafelé tart, ahol mindkettőnk életében eget rengető dolgot fogunk bejelenteni.
Csak faljuk egymás ajkait, én pedig az előbbi szavain merengek el, és már most tudom, hogy ha minden jól megy, este muszáj lesz számon kérnem tőle ezt a burkolt ígéretet.

Az ízlésesen berendezett helyiségben csakis abból lehet arra következtetni, hogy ez nem egy rendmániásnak a nappalija, hogy több helyen kamerák figyelnek minket, amiket a szomszéd szobából irányítanak és figyelnek. Ugyan van egy ablaküveg - ami egy halvány összeköttetéssel áll az imént említett helyiséggel -, mégse hat barátságtalanul, azt hiszem, sikeresen megszoktam, hogy állandóan egy falnak látszó üvegen keresztül megfigyeljenek engem. Csupán annyi a probléma ezzel az egésszel, hogy nem tudom, mi lesz a nagyközönség reakciója. Szeret, vagy nem szeret?
 - Niall, figyelsz egyáltalán? – suttog fülembe Zayn, amitől ijedten megrezzenek. Na, nem azért, mert annyira félelmetes, hanem mert teljesen elfeledkeztem Amyről, aki a kelleténél kicsit lelkesebben magyarázza a tudnivalókat.
 - Nem – felelem szemrebbenés nélkül, ő pedig halkan felkuncog.
 - Ajaj, azt hittem, legalább az egyikünk megbízható!
Nevetve a nyakába fúrom fejemet, és tudom, hogy ő is hasonlóan jókedvűnek érzi magát.
 - Fiúk! – hallom Amy, a műsorvezető türelmetlen hangját, mire kelletlenül ugyan, de ránézek. Felülnék rendesen, de Zayn szerencsére nem engedi, hogy öt centinél eltávolodjon tőle bármelyik testrészem. Így szerintem úgy nézek ki, mintha akármelyik percben elfolyhatnék, de semmi pénzért nem mozdulnék addig, amíg aztán végképp nem muszáj. Túl jó érzés, hogy Zayn ennyire ragaszkodik hozzám, és szeret. Mintha csak drogos lennék, nem tudok neki ellenállni. Felkuncogok a gondolatra, hogy Zayn-függő lettem. Amy rám se hederít, úgy néz ki, engem elkönyvelt menthetetlenül szerelmesnek, Zaynre mered tágra nyílt szemekkel.
 - Igen? – kérdez vissza a jelenleg lilás fekete hajú szépség tettetve az ártatlant, ami remekül áll neki, csak az a baj, hogy senki se hisz neki. Lerí róla, hogy minden, csak nem ártatlan. Imádom, hogy ilyen rosszfiús még akkor is, ha nem játszik rá erre a gondosan felépített imidzsére.
 - Figyeltek egyáltalán? – kérdi Amy ajkaiba harapva, amitől úgy néz ki, mint egy kétségbeesett kislány.
 - Nem – ismétlem meg vigyorogva a Zaynnek adott válaszomat.
 - Igen – feleli velem egy pillanatban Zayn –, és azt is ki tudom javítani, hogy nem fiúk, hanem érett férfiak vagyunk – kacsint vigyorogva.
 - Esküszöm, ha nem az álmodozó kis szerelmedet ölelgetnéd mióta bejöttetek azon az istenverte ajtón, azt hinném, hogy rám akarsz hajtani – dünnyög a nő, majd lehuppan velünk szembe a saját kis fotelébe.
Eszembe se jut kijavítani, hogy nem vagyok Zayn „álmodozó kis szerelme”, ugyanis most száz százalékban annak érzem magamat, ami csodálatos.

A kisebb figyelmetlenségünkből adódó malőr után Amy gyorsan összefoglalja a tudnivalókat – amik egyébként semmiben nem különböznek a hasonló, előre felvett műsorokéitól –, majd észre se veszem és villognak is a kamerák jelezve, hogy felvétel van. Az elején szerencsére Amy mondja el röviden, hogy miért is vagyunk itt Zaynnel, különleges vendégekként, majd egy kis illedelmes – és a műsor szempontjából teljesen felesleges – szóváltás után végre előhozakodik a valódi témával.
 - Nemrég nagy zűr kavarodott körülöttetek, és néhány igencsak zavarba ejtő fotó, illetve videó kering rólatok a neten – fog bele mondókájába a gyakorlott műsorvezető. – Meg tudnátok mondani, hogy mi igaz és mi nem? – vonja fel egyik tökéletesre formázott szemöldökét Amy, én pedig finoman megszorítom Zayn kezét. Még a kocsiban megbeszéltük, hogy ezzel jelezzük majd a másiknak, amikor egy nem konkrét kérdésre tudunk válaszolni. Na meg persze hatalmas löketet is ad ez az apró érintés, még inkább feladatként tekintek erre az egész hajcihőre. Csak legyünk túl rajta, és tartsunk a „boldogan éltek, míg meg nem” részhez.
 - Attól függ, mi az, amit feltételezni lehet – felelem halvány mosollyal. – De persze mégiscsak eljöttünk valamiért – pillantok Zaynre, így somolygásom hamar nagy, boldog vigyorrá növi ki magát, amit Zayn viszonoz. Pár másodpercre sikerül elfeledkeznünk mindenről, csak elveszünk egymás tekintetében, és szerintem nem csak én, hanem ő is ledöbben azon, hogy mennyire szeretjük egymást. Hogyan nem jöttünk rá erre előbb? Hihetetlen, mennyire vakok voltunk eddig, hogy azt nem vettük észre, ami végig itt volt az orrunk előtt.
 - Nagyon titokzatos vagy, Niall – nevet halkan Amy, én pedig kelletlenül elszakadok Zayn gyönyörű, csokoládébarna szemeitől. – Szóval, mi az ami Zaynt és téged összeboronált? Jól hallottam, hogy közös hajóúton voltatok?
 - Igen, és nagyon jó volt. Igazából, ha nem lettek volna az a kis bökkenő szerintem még most is a tengeren járnánk.
 - Hű, ezzel most azt akarod mondani, hogy tényleg titokban akartátok tartani Zaynnel ami… - ajkaiba harap, mintha nem tudná, hogyan is folytathatná. – Pontosan mi is van köztetek?
 - Nehéz megmagyarázni, az biztos! – nevetek fel és lenézek összekulcsolt kezeinkre, Zayn pedig ezt a pillanatot választja arra, hogy finoman megcirógasson hüvelykujjával.
 - Azért megpróbálhatná egyikőtök, szerintem nem csak engem esz meg a kíváncsiság – kuncog Amy. Fura, hogy nem színésznőnek ment, hihetetlen, mennyire jól alakítja a pletykára éhes, mindent tudni akaró műsorvezetőt annak ellenére, hogy ő már mindenről tud. Mondjuk az is lehet, csak a sok éves rutin miatt fejlesztette tökélyre ezt a fajta viselkedést. Nagy elgondolkodásom közepette alig tűnik fel, hogy Zayn megszorítja kicsit a kezemet, aminek örülök, mert nem is lenne erre semmi válaszom.
 - Az biztos – bólint Zayn. – Na de Amy, mit mondjunk el először Niallel?
 - Amit csak akartok, tiétek a pálya! – nevet a nő, mire Zayn elmosolyodva bólint.
 - Azt hiszem, először is bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, mert ez a bejelentés szerintem néhány rajongónknál kiveri a biztosítékot.
 - Ki tudja – szúrom gyorsan Zayn mondandójának közepébe egy halk, de azért érthető megjegyzést, mert nem tetszik, hogy egyből leír minket.
 - Szóval, azok a felvételek, amik a neten meg még ki tudja, hol keringenek teljesen valódiak – lassan beszél, a stressztől izzadt kezével folyton az enyémet szorongatja. Megértem, hogy izgul, ebben a pillanatban én is úgy érzem magamat, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna egy időzített bomba, ami a mi vallomásunk ellen dolgozik.
Nagyot nyelek, majd idegesen elmosolyodok. Zayn összefüggéstelenül beszél, de remélem, hogy majd meg lehet vágni úgy a felvételeket, hogy valamennyire értelmes legyen a végeredmény.
Amy nem szól egy szót se, úgy néz ki, teljesen komolyan gondolta, hogy átadja nekünk a terepet, ami ugyan nem rossz, de nem is teljesen jó. Szerintem Zayn így elmakogna az idők végezetéig. Úgy érzem ideje a tettek mezejére lépni, így szabad kezemmel Zayn álla alá nyúlok, és mielőtt ismét kiejthetne valami hülyeséget azon a tökéletes száján, megcsókolom. Hosszú másodpercekig nem találok viszonzásra, nyelvem tétován, majdhogynem esdeklően masszírozza Zayn ajkait. Már épp elhúzódnék akár az egész világtól bocsánatot rebegve, amikor végre megérzem hátamon Zayn tenyerét, számban pedig nyelvét. Halkan nyögök egyet, mire nevetéssel vegyült torokköszörülés a válasz Amy felől.
 - Úgy néz ki, pont annyira valósak, mint amilyen ez is – mondja a nő csilingelő, izgatott hangon, mi pedig nagy nehezen elszakadunk egymástól és összeérintett homlokkal szuszogunk szemezve.
 - Köszönöm – tátog Zayn, majd egy puszit ad orromra.
 - Szívesen – kuncogok megrázva fejemet és elfordulok tőle, majd vállára hajtom fejemet és Amyt nézem ajkaimon halvány mosollyal kissé még kábultan a csóktól.
Azt hiszem, a nehezén túl is vagyunk. A zavart nyökögés után sikeresen tisztázzuk, hogy eddig egyikünk se tudta, vonzódik a saját neméhez, csupán most döbbentünk erre rá. Amy megértően bólogat, mintha átélte volna ugyanezt, amit mi, majd másfelé tereli a témát. Egy ideig semmiségekről beszélgetünk – például milyen randiink voltak, hogyan találtunk egymásra, miért éppen most. Valójában egyik kérdésre sincsen jó válasz, az elsőre Zayn azt feleli, hogy szerinte nem is volt valódi randink kivétel, amikor nemrég lebuktunk. A másik két kérdésre én adok választ:
 - Szerintem már régebben is ugyanígy éreztünk, csak nem mertük még magunknak se bevallani. Kicsit bonyolult és zavaros volt, de most már talán benőtt a fejünk lágya.
 - Talán – nevet fel Zayn rám kacsintva, mire csak megforgatom a szemeimet.
 - Ó, és ne haragudjatok, de lehet egy talán zavarba ejtőnek nevezhető kérdésem? – érdeklődik Amy hirtelen, mi pedig bólintunk, mert értelmetlen lenne nemet mondani. – Pontosabban Zaynhez.
 - Persze – bólint ismét életem értelme.
Te jó ég, tényleg „életem értelmének” neveztem őt magamba? Zavartan lehajtom fejemet és áldom az eget, hogy nem tudnak se ők, se a kamerák olvasni a gondolataimban. Ha képesek lennének rá, szerintem én már rég meghaltam volna csak úgy spontán a szégyentől. Úgy eddigi életem során kábé nyolcszor.
 - Ezentúl máshogy fogsz viselkedni? Mármint meleg kapcsolatod van és a nőfaló, macsó külsőd kicsit megkavaró ebből a szempontból.
 - Miért viselkednék máshogy? – sóhajt Zayn megrázva fejét, és kicsit bosszúsnak tűnik. – Attól még, hogy melegnek tűnök jelenleg, ami szerintem nem vagyok, nem fogok máshogyan élni. Ugyanaz az ember vagyok, aki eddig is.
 - Igazad lehet, sajnálom – kér elnézést Amy halvány mosollyal. – Akkor ezek szerint Zayn hordja nálatok a nadrágot, ugye? – vált ismét témát immár mindkettőnknek címezve szavait.
 - Még szép, hogy én! – nevet Zayn megrázva a fejét, majd rám kacsint.
 - Csak képletesen, vagy Niall ezentúl átalakul és kiskosztümökben fog parádézni? – kuncog Amy most teljesen figyelmen kívül hagyva engem, de ez nem foglalkoztat, durcásan keresztbe fonom karjaimat és válaszolok neki, mielőtt Zayn beelőzne:
 - Ó, te jó ég, senki, soha nem fog engem női ruhákba látni! – nyögök elkerekedett szemekkel. Nem tudtam, hogy ennek az egésznek az a célja, hogy engem minél inkább zavarba hozzanak, Zayn elgondolkodó feje pedig egyáltalán nem segít a helyzetemen.
 - Nyugi, szerintem nem is kíváncsiak a piszkafa, szoknyába bújtatott lábaidra – kuncog Zayn, Amy pedig meglepetten, de most először tényleg felnevet.
Szúrósan pillantok Zaynre, és inkább nem is válaszolok, csak nyakába fúrom fejem, majd mikor automatikusan átkarol, megharapom szépen bőrét. Meglepetten felnyikkan, én pedig kacagva, kiöltött nyelvvel felkapom fejem.
 - Szemét! – nyög Zayn, én pedig csak vállat vonok, majd azt felelem.
 - És ez a szemét szeret téged, hát nem rémes?
 - Jaj, most nehogy átalakítsátok a műsoromat valami nyáladzós romantikus vígjátékká! – kuncog Amy.
Ezután alig tart még húsz percig az egész. Homályos tervekről számolunk be a nőnek, amik tényleg teljesen ködösek, mert eddig egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy hol fogunk mi ketten találkozni, vagy összeköltözünk-e, és hasonlóak. Igazából most először beszélünk erről, amit talán megkönnyítik a kamerák és a tudat, hogy akár ezerszer hozhatunk új döntést, mert ez csak a show kedvéért van. Egyelőre viszont arra jutunk, hogy elmegyünk majd Zayn egyik nyaralójába, ahol elbújhatunk a kíváncsi szemek elől, és szépen megvárhatjuk, hogy a média figyelme átterelődjön más aktuális szenzációra.
Aztán Amy elköszön a nézőitől, majd felvesznek még vele pár előre megírt mondatot – gondolom én, az összefoglalóhoz, vagy beharangozóhoz –, aztán már mehetünk is Zaynnel, amerre látunk.
A szabadba érve rögtön a nyakába ugrok, és nem tehetek róla, de megkönnyebbülten elsírom magam.
 - Megcsináltuk – szipogok és hagyom, hogy erős kezeivel megtartson. Azt hiszem, jelenleg nem is vágyom ennél többre.
 - Shh szépségem – motyog megsimogatva derekamat, majd halványan elmosolyodva megpuszilja homlokomat. – Tényleg megcsináltuk.
Csak bólintok, és lassan felpillantok szemeibe. Meglep, hogy könnyektől csillog tekintete, de meg is hat, hogy őt is hasonló érzelmi örvénybe keverte mindaz, ami alig pár nap leforgása alatt történt velünk. Titkos szerelmesekből lettünk… mik is? Az imént coming outoltunk, és azt bizonygattuk a kamerák előtt, hogy ez nem csak csapongás.
 - Szeretlek – motyogok Zaynnek ahelyett, hogy jobban elmerülnék értelmetlen gondolataimban.
 - Én is szeretlek – feleli teljesen komolyan, majd finoman megcirógatja tarkómat és lágyan megcsókol.

Reggel még álomtól kótyagosan fekszek a puha, meleg ágyban és Zayn alvó arcát figyelem. Még így, félig elnyílt ajkakkal, teljesen ellazult arcizmokkal, összekuszálódott halványlilás fekete hajjal is csak annyit tudok leszűrni belőle, hogy nála szebb embert még nem láttam. Persze ha ezt megmondanám neki, visszavágna valami olyasmivel, hogy ő férfi, így maximum jóképű vagy szexi tud lenni.
Na meg persze elöntenek a tegnap este emlékképei. Pontosan úgy, ahogy megígértem magamnak, behajtottam rajta azt a kósza megjegyzését, amikor azt mondta, hogy legközelebb úgy szeretne meztelenül látni, hogy ő vetkőztet le lassan, lépésről lépésre. Csodálatos volt. Minden egyes porcikámat külön kényeztette vagy hosszú, tökéletes ujjaival, vagy forró ajkaival, miközben vagy tucatszor elmormolta nekem, mennyire telhetetlen, és minél többet lát, illetve kap meg belőlem, annál többet és többet akar még.
Egyszerűen egy tehetetlen fadarabnak – vagyis inkább olvadt masszának – éreztem magamat mindvégig, de Zaynt ez egyáltalán nem zavarta, sőt, tetszett neki, hogy ilyen nagy hatással van rám.
Le akart állni, szerinte még korai lett volna lefeküdnünk, de addigra már nem bírtam összefüggően gondolkodni, így sóhajtozva – már-már olyannyira kéjsóváran, ami egy bugyuta filmes szexjelenetben is megállná a helyét – rávettem, hogy én most akarom, és nincs ennél tökéletesebb pillanat. Persze nem ellenkezett, szerintem ő maga se bírta volna ki, ha egyetértek vele és azt mondom rendben, álljunk le.
Szóval lefeküdtünk, ami szerelmes, lágy és lassú volt. Zayn minden apró mozdulatával azt éreztette velem, hogy fontos vagyok neki. A kellemetlen pillanatok pedig elvesztek valahol a rózsaszín ködben, így egy szóval jellemezve csak annyit tudok rá mondani, hogy tökéletes volt.
 - Hmm… jó reggelt – szakít ki Zayn merengésemből, én pedig fülig vörösödök, mint akit valami illetlen dolgon kapnak.
- Szia – hebegek és gyorsan odabújok hozzá a takaró alatt. Meztelen teste csak még inkább zavarba hoz, hirtelen nem csak az álmodozásom – na meg a fenekembe nyilalló icipici fájdalom – emlékeztet arra, ami az éjjel történt.
 - Miért vagy már reggel – hunyorogva az éjjeli szekrényen pihenő órára pillant – kilenckor ilyen pipacsszínű?
 - Csak… az éjszaka… eszembe jutott – makogok és nyakába fúrom fejemet.
 - Szép emlékek, mi? – kuncog hajamba túrva.
 - Azok – értek vele egyet elmosolyodva és megpuszilom borostás állát.

Este a kanapén ülök – pontosabban Zayn ölében, aki a kanapén van –, és várom, hogy végre mi jöjjünk a tévében. Amy ugyan már előre elküldte a felvételt, hogy még lehessen rajta módosítani, de nem néztük meg, helyette Zayn menedzserének küldtük el, aki szerint minden rendben van vele. Szóval most mindketten tűkön ülve várjuk, hogy hogyan is fogja megtudni a nagyközönség a kettőnk kis románcát.
A talk-show elején csak Amyt mutatják.
 - Jó estét kedves nézőim, Amy vagyok, ez pedig a Talking With Amy!
 - Választhattál volna értelmesebb nevű műsort is – nevetek halkan. – Rémes ez az intro!
 - Shh, épp nézném! – mormog Zayn, mire vigyorogva megrázom fejem és tekintetemet inkább a tévére szegezem.
 - Gondolom, sokan kíváncsiak mik ezek a vírusként terjedő fotók Zayn Malikról és Niall Horanról – a mögötte lévő képernyőre vagy zöld háttérre bevágnak rólunk pár fotót, ami azon az ominózus estén készült. – Szóval, ha érdekli önöket, mi áll a képek hátterében, tartsanak velem, és legyenek szemtanúi a páros exkluzív vallomásának!
 - Tényleg szörnyű – húzza el száját Zayn. – Miért lenne exkluzív? Nagyon elcsépelt.
 - Jaj, Zayn! Nézni akarom! – tettetek felháborodást az ő reakcióját megismételve.
 - Haha, nagyon vicces – mormog és egy cuppanós puszit nyomva arcomra el is intézi a dolgot.
 - Szeretlek ám – kuncogok combját simogatva, mire ő hátulról nyakamba csókolva biztosít, hogy ő is szeret engem.
Az egész műsor majdnem úgy megy végig, ahogy fel lett véve. Néhol közbe van szúrva egy reklám, ott egész biztos meg lett vágva, és kihagytak pár mondatot, de nem piszkáltak bele, így tényleg a hangzik el, amit mi mondtunk, és nincs agyonmanipulálva az egész.
Elégedett vagyok, és mikor Zayn kikapcsolja a tévét, majd egy gyors mozdulattal szembefordít magával és megcsókol, leszűröm, hogy ő se lehet túlzottan felháborodva.
 - Szerintem minden rendben lesz – mormolja egy pillanatra sem elszakadva tőlem, én pedig csak sóhajtva bólintani tudok egyet, és elhiszem minden egyes szavát.

Az első pár napon még a csapból is mi folytunk víz helyett. Így aztán ahogy a show alatt megbeszéltük, fogtuk magunkat, és elrepültünk Zayn egyik ismeretlen nyaralójába, ami történetesen a Fülöp-szigeteken van. Ott kettesben voltunk, sütkéreztünk a napon, éltük a szerelmesek könnyed életét, heteket eltöltve a mi kis paradicsomunkban. Mesés volt, de nem maradhattunk örökre elrejtve a kíváncsi szemek elől, így hazatértünk Londonba, ahol nem bírtuk ki, két külön töltött nap után muszáj volt beszereznünk egy közös házat, annyira megszoktuk egymás jelenlétét az elmúlt időszakban.
Nagyon sokáig volt az, hogy akárhányszor, akármikor kiléptünk az utcára azonnal letámadtak minket. Voltak olyanok, akik gratuláltak és normálisak voltak, de olyanok is akadtak, akik jóformán képtelenek voltak elfogadni, hogy mi egy párt alkotunk. Az elején nagyon nehéz volt, de egy idő után – mint oly sok minden más –, a bántó megjegyzések is leperegtek rólunk.
A rajongóink nem fogadták rosszul a dolgot, általánosságban úgy voltak vele, ha nekünk így jó, legyen, úgysincs beleszólásuk. Persze megoszlottak a vélemények, de nem volt vészes.
Aztán ahogy teltek a hónapok megszokottá váltunk, nem tekintettek ránk a világ nyolcadik csodájaként, egyszerűen elfogadták, hogy mi Zaynnel egy – rettentően boldog, őrülten szerelmes – meleg pár vagyunk.
A mai nap pedig azért különleges, mert ez az a nap, amikor először szerelmet vallottunk egymásnak, vagyis azt hiszem, ez a mi hivatalos évfordulónk. El sem hiszem, hogy már egy éve együtt vagyunk Zaynnel. Az egész olyan gyorsan és boldogan telt el, hogy így visszagondolva alig tűnik pár pillanatnak. Mintha tegnap lett volna az a reggel, amikor egyszer csak beállított hozzám, és én még csak azt se tudtam, hová is megyünk pontosan. Te jó ég, hogy milyen szerencsétlenek voltunk!
Ma este pedig hagyományos módon, egy vacsorával ünnepeljük meg az első évfordulónkat.
 - Niall, hogyan kell ezeket a vacak evőeszközöket jó sorrendbe tenni? – kiabál Zayn a konyhából ma már vagy húszadszorra.
 - Csak tedd le úgy, ahogy szoktad! – válaszolok neki nevetve. Vagyis a már említett vacsora csak majdnem hagyományos, mert nem étterembe megyünk, hanem Zayn készít el mindent. Nem rossz szakács, és a majdnem egész napos pepecselésének biztosan meglesz az eredménye főleg, hogy délelőtt tizenegy óta nem hagyta, hogy akár egy falatot is bekapjak.
 - De ez különleges alkalom! – felesel, hangja pedig kezd hisztissé válni.
 - Nem a villák és a kanalak miatt lesz különleges, hanem miattad, te buta – kuncogok besétálva hozzá és kiszedem kezéből az evőeszközöket, majd szépen elrendezgetem őket. Közben végig az egyszerű, mégis gyönyörű eljegyzési gyűrűmet figyelem, amit ma egész nap csináltam az isteni ágyba kapott reggeli óta.
 - De akkor is felejthetetlent akarok neked adni – motyog meg se moccanva.
 - Te magad és ez az egy év a felejthetetlen – felelem, és amikor végzek, és odalépek hozzá és átölelem.
 - Igen? – mosolyodik el lassan és végre visszatér az én Zaynem, amint egyik pillanatról a másikra elszáll belőle az aggodalom.
 - Hát persze.
 - Hm, és még tudod mi lesz a felejthetetlen? – vonja fel egyik szemöldökét, én pedig kuncogva megrázom a fejemet. – Az összes többi év, amit velem készülsz leélni.
 - De romantikus valaki! – sóhajtok és megcirógatva arcát egy finom puszit nyomok ajkaira.
 - Csak miattad váltam azzá – duruzsol.

2016. március 19.

VII. fejezet

Sziasztok!

Hű, hát ebben a részben nem igazán történik semmi se (mint már megszokhattátok), de ez az utolsó előtti, és... na, jó, nem tudok mit mondani, csak jó olvasást, írjatok pár szót, kérlek. :)

Ölel titeket: Liz



Mikor kinyitom a szememet és körbenézek, már tudom, hogy valami nincs rendben. Nem csak az olcsó hotelszoba enyhén beázott mennyezete tanúskodik erről, hanem a sötétítőfüggöny nélküli ablak előtt álló Zayn, aki jó szokásával ellentétben nem ölel engem. Még ebben az ébredés utáni kellemes tudatlanságban lehunyom a szemeimet, hogy pár pillanatig kizárjak mindent. Akár örökre el tudnék így lenni, de ahogy éberebb leszek, akaratlanul is előtörnek a tegnap esti emlékképek - a jók és a rosszak egyaránt, így a reggeli idill azonnal tovaszáll.
Kelletlenül ülök fel Zaynre nézve, aki úgy tűnik, teljesen el van merülve a gondolataiban, ugyanis akkor sem mozdul meg, amikor felkelek és megnyikordul talpam alatt az öreg parketta.
Nem tudom, odamenjek-e hozzá, vagy egyszerűen csak mondjak neki valamit. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, egyikhez sem fűlik igazán a fogam, de nem ácsoroghatok itt egész álló nap, úgyhogy az előbbi mellett döntök, mert fogalmam sincs, mivel köszönthetném ma.
Nem akarok arra gondolni, hogy milyen jól alakult a tegnap este egészen addig, míg le nem buktunk és a kisebb tömeg miatt gyors megoldásként ide menekültünk. Végig Zaynre hagyatkoztam, félig sokkolva, félig kábultan, és amikor beestünk ide, csak szó nélkül levetkőztem, majd bebújtam az ágyba. Tudom, hogy beszélnünk kellett volna, mert most reggelre a tegnapi varázsból egy hangyányi se maradt, csak valami különös, néma űr, ami áthatolhatatlannak - és kissé értelmezhetetlennek - tűnik számomra.
 - A szívbajt hozod rám - perdül meg Zayn hirtelen, és nagyra nyílt szemekkel mered rám, majd hajába túr és egy nagy sóhajjal próbálja rendezni vonásait. - Jó reggelt, szépségem - rázza meg fejét, közben pedig tétován felém lép egyet és halványan elmosolyodik.
 - Sajnálom - felelem halkan és figyelem, ahogy még mindig hezitálva ugyan, de ölelésre tárja karjait. Nem bírok ellenállni neki, átszelem a köztünk lévő alig fél méteres távolságot, majd az előbbi gondolataimtól egyelőre még zaklatottan hozzábújok Zayn biztonságot jelentő testéhez.
 - Ugyan - motyog, miközben úgy szorít magához, mintha az élete múlna rajta.
Csak kapaszkodok belé beszívva egyedi illatát és hagyom, hogy ezek a rövid, de nyugodt pillanatok elfeledtessenek velem minden rosszat. Legszívesebben örökre így maradnék, viszont Zayn egy kis idő után finoman megcirógatja hátamat, majd hátrébb lép tőlem. Mind a két karom úgy hullik le róla egyenesen az oldalamhoz, mintha élettelen rongybábu lennék.
 - Figyelj, Ni, tudom miről beszéltünk tegnap, de ha már úgyis lebuktunk, mi lenne, ha hivatalosan is előhozakodnánk a kapcsolatunkkal? - kérdi szemeimbe nézve és ujjait tördeli. Soha nem láttam még ilyen zavartnak és tanácstalannak, de ebből legalább tudom, hogy nem veszi fél vállról a dolgot, mint ahogy fel akarja tüntetni.
 - Kapcsolatnak nevezed ezt...? - motyogok leülve az ágy szélére.
 - Mi? - nyög, arcán pedig őszinte megrökönyödés tükröződik, amit hirtelen nem tudok hova tenni.
 - Ó, Zayn, ne haragudj - hadarok és a megfelelő szavakat keresem, amikkel ki tudnám magyarázni előbbi megszólalásomat. - Nem úgy értettem, hogy ez nem kapcsolat, csak hülyén kérdeztem meg.
 - Biztos? - harap szájába, én pedig azonnal bólintok. - Akkor hogyan értelmezzem azt a kérdést, Ni? - kérdez vissza óvatosan, hangjából pedig tisztán kiveszem a kételyt, de igazából nem hibáztatom, én sem viselkednék másképp, ha ő mondott volna nekem hasonlót.
 - Úgy, hogy egy randi után hihetetlen azt hallani a szádból, hogy kapcsolat - mosolyodok el lassan, mire ő halkan felnevet.
 - Annyira hihetetlenül imádlak - nevetgél tovább, és ellöki magát a faltól, majd megáll előttem és leguggol elém. Jobb kezemet övéi közé fogja és hüvelykujjával cirógatja kézfejemet, közben pedig arcomat fürkészi hosszú másodpercekig, amitől kezdek zavarba jönni.
 - Zayn, mit csinálsz? - motyogok csokibarna szemeibe nézve.
 - Ne rontsd el mindig a pillanatot a szükségtelen beszólásaiddal - mormog, majd szavaival ellentétben lágy puszit hint kezemre. - Figyelj, szépségem! - sóhajt, tekintete pedig fogva tartja enyémet. - Ezt, ami köztünk van, a randi nélkül is kapcsolatnak nevezném.
 - Igen? - kérdezek vissza halkan, egyszerűen nem futja többre, így teljesen olyan, mintha víz alól beszélnék.
 - Igen - erősíti meg ismét, csak hogy bennem ne maradjon kétség, majd tovább simogatja kezemet, közben pedig változatlanul szemeimbe néz, amitől megborzongok, olyan intenzív. - Ezért is lenne olyan fontos megbeszélnünk, hogy mit kezdjünk magunkkal. Persze, ha te is szeretnéd, hogy... komolyan vegyem a... a... - látom rajta, hogy keresi a tökéletes szót, nekem meg hirtelen megjön a bátorságom.
 - Szerelmünket? - megszorítom kezét, hangom pedig enyhén remeg, és a szívem is ki akar szakadni a mellkasomból, olyan hevesen dobog, de nem tudok megálljt parancsolni a betűknek, majd szótagoknak, hogy a torkomból előtörve megalkossák azt a szót, amit ugyan érzek, de egészen ezidáig még magamnak sem mertem bevallani teljesen.
 - Tessék? - kérdez vissza Zayn, szája pedig döbbenten elnyílik, de nem húzódik el, amit jó jelnek véve egy icipicit közelebb húzódok hozzá.
 - Szeretlek - felelem halkan, és mintegy mentegetőzve megvonom vállam, ajkaimra pedig félénk, de annál inkább őszinte mosoly ül ki. Szabad kezemmel felé nyúlok, majd tenyeremet arcára simítom, és átszelve a kettőnk között lévő már alig fél méteres távolságot, folyamatosan gyönyörű, a túlcsordult érzelmeitől kissé könnyező szemeibe nézve ajkaimat övéire tapasztom.
 - Én is szeretlek, Niall - sóhajt mielőtt elmélyítené a finom pusziból indult csókot.
Boldogan viszonozom heves, mégis gyengéd csókját simogatva forró bőrét, és nem elengedve kezét.
Fogalmam sincs, meddig vagyunk így - én ülök, ő előttem guggol, és csak becézgetjük egymást szánkkal, és  suttogjuk egymásnak, hogy mennyire szeretjük a másikat -, de Zayn egyszer csak elhúzódik. Kérdőn, már-már felháborodottan nézek rá, mire kuncogva és nehézkesen felkel, majd lehuppan mellém.
 - Ne nézz így, ha te kuporogtál volna, mint egy béka megértenéd, miért zsibbadnak és szakadnak le majdnem a lábaim.
 - Már azt hittem, menekülni akarsz - motyogok.
Zayn hitetlenkedve megrázza a fejét, majd elfekszik mellettem.
 - Előled? Soha nem hagynálak el önszántamból.
 - Nagy szavak - felelem nagyot nyelve, aztán oldalamra fordulva elfekszek én is és őt figyelem.
 - Azt hiszed, viccelek? - vonja fel szemöldökét.
 - Nem - mosolyodok el ismét és megpuszilom állát, de mikor elhúzódnék tőle, átöleli derekamat, majd magára húz. Kuncogva támaszkodok meg mellkasán és nézek le rá kissé döbbenten. - Mit csinálsz? - kérdezem szórakozottan turkálva lila tincsei között.
 - Nem egyértelmű?
 - Nem - vágom rá azonnal, mire megforgatva szemeit megcsókol.
Sóhajtva falom ajkait kergetve nyelvét és élvezem cirógatását derekamon, közben pedig valahogyan ölébe kerülök és minden létező porcikámmal hozzásimulok. Pólója alá csúsztatom kezemet elhúzva tőle egy hangyányit fejem, de még így is ugyanazt a levegőt lélegezzük be, illetve ki, kissé zihálva, amibe ha belegondolok, finom borzongás fut végig gerincem mentén. Zayn nagyot nyel, majd tekintetét nyakamra szegezi, a következő pillanatban pedig hajamba túr, aztán megmarkol pár tincset és gyengéden, mégis határozottan hátrahajtja fejemet. Épp megkérdezném, hogy mégis mit művel, amikor megérzem száját ádámcsutkámon. Meglepetten felnyögök, amit ugyan próbálok elfojtani, de nem megy.
 - Annyira imádom a bőröd - mormog, közben pedig a nyakamat ostromolja. Nem tudok mást csinálni, csak félig lehunyt szemekkel hagyom magamat reszketve. Aztán váratlanul megharap, majd finoman szívogatni kezdi érzékeny bőröm, amitől egy kicsit sem férfias sikkantás hagyja el szám.
 - Uram isten... Zayn... - nyöszörgök vékony hangon próbálva uralkodni magamon, de még mindig nyakamra van tapadva, akár egy pióca, így ajkaimba harapok, hogy nehogy ismét felsikkantsak.
 - Niall - leheli nevem rekedten, majd érzem enyhülni szorítását hajamon, így nagyot sóhajtva mellkasára fektetem fejem. - Lehetetlen ellenállni neked - dünnyög simogatva derekamat, én pedig zavartan kihúzom pólója alól kezemet, mert ott felejtettem valahogyan.
 - Zavarba hozol - mondom halkan megrázva fejem.
 - Sajnálom - kuncog mindenféle megbánás nélkül.
 - Te kis hamis - mormogok összehúzott szemekkel és felnézek arcára.
 - Pedig száz százalékban őszinte vagyok hozzád - játssza az ártatlant.
 - Egy szavad se volt hihető - kacsintok puszit adva enyhén borostás állára, amitől csak még szexibben néz ki. Kár, hogy egészen ezidáig babapopsi simaságú képpel futkározott előttem.
 - Pedig tényleg szeretlek - von vállat, mintha egy elhanyagolható dolgot közölne, de nekem a szívem ismételten ki akar szakadni a bordáim közül, arcomra pedig bugyuta vigyor ül ki.
 - Én is szeretlek - felelem egyszerűen, majd hozzábújva lehunyom szemeimet.
Zayn dúdolgatni kezd földöntúlian szép hangján és simogatja hátamat, amitől a mennyekben érzem magamat, így nem csoda, hogy hamarosan elnyom az álom, ami sokkal pihentetőbbnek, kellemesebbnek tűnik, mint az, hogy átaludtam az egész éjszakát.

Csak órákkal később ébredünk fel mindketten. Felöltözünk, Zayn rendel egy pizzát, ami szerencsére alig fél óra alatt meg is érkezik. Az ágyra telepedve elfalatozzuk, közben pedig semmiségekről beszélgetünk terülve a veszélyesebb témákat. Közben többször azon kapom magam, hogy élvezem a csendet, ami eddig nem igazán volt rám jellemző. De vele valahogy a hallgatás is másként hat. A pillantások, a mosolyok, a finom érintések kitöltik az űrt, a felesleges locsogásnak pedig nem lenne értelme, jelenleg inkább az hatna kellemetlenül.
 - Niall, viszont szerintem meg kéne beszélnünk, hogy hogyan tovább - mondja Zayn hozzá képest szokatlanul komolyan.
 - Igazad van - felelem, de húzom szám, ugyanis egy kicsit sem fűlik ehhez az egészhez a fogam. - Legszívesebben csak élvezném, hogy végre együtt vagyunk. Tudom, hogy hihetetlen, de évek óta rólad ábrándozok. Persze nem megszállott módjára, inkább csak többször eszembe jutottál, és elgondolkodtam azzal a szokásos "mi lett volna, ha" módon - fecsegek kicsit összevissza, de Zaynt nem zavarja, csak szeretetteljesen mosolyog. Hogy nem vettem észre eddig ezt a gyönyörű dolgot? Az arcára voltak írva eddig is az érzelmek, mert ez ugyanaz a mosoly, amivel tegnap, a múlt héten, vagy ha már ott tartunk, évekkel ezelőtt is csak engem tüntetett ki. Istenem, hogy én milyen vak tudok lenni!
 - Ne tereld a szót, szépségem - kacsint, én meg csak nagyot sóhajtva bólintok, mert ugyan annak indult a szóáradatom, őszinte vallomásnak is beillett volna. - Viszont nagyon hízelgő, hogy ennyire nagy hatással vagyok rád már évek óta. Ha nem lettem volna hazug még önmagamhoz is... - kezd bele, de meggondolja magát és összepréselve ajkait megrázza fejét. Tudom, mire célzott ezzel, ami azért fáj egy kicsit.
 - Túl büszke és makacs vagy - motyogok. - De szeretlek, ne rágódj ezen. Már megtörtént, a lényeg pedig, hogy most mind a ketten itt vagyunk, és már ugyanúgy vélekedünk kettőnkről.
 - Igen, ugyanúgy - egyezik bele nem firtatva tovább az előző témát. - Szóval, szerinted hogyan hozakodjunk elő hivatalosan? Azt is be kéne adni, hogy egyik pillanatról a másikra melegek lettünk - látom rajta, hogy ahogyan kimondja még saját maga is megijed kicsit.
 - Ne aggódj, ezzel szerintem nem kell foglalkoznunk. Elvégre, ha kiderül, hogy Zayn Malik és Niall Horan egy párt alkot, egyértelmű lesz az a mellékes kérdés, hogy mi van mindkettőnk gatyájában - túrok hajamba elgondolkodva.
 - Ó, már csak azzal tudsz foglalkozni, hogy mit takargat az alsóm? - duruzsol felvonva egyik szemöldökét, én pedig elvörösödve, zavartan felnevetek.
 - Hát, te tényleg nem vagy százas - kuncogok hitetlenkedve. - De szeretlek - kacsintok, mert egyszerűen nem tudom megunni, hogy csak így, minden körítés nélkül elmondhatom neki ezt a varázslatos dolgot.
 - Na, és akkor hogyan adjuk be az egész világnak, hogy Ziall él és virul? - dünnyög elgondolkodva.
 - Videó? - vonok vállat, de ő megrázza fejét. - Miért nem elég az? Benne lennénk mindketten, felvázolnánk a helyzetet, és kész.
 - Szépségem, ez nem egy átlagos hír, és nem is szeretném lealacsonyítani a kapcsolatunkat arra a szintre, hogy egy tíz másodperces videóban eldaráljuk a lényeget. Mit szólnál egy talk show-hoz?
 - Felhajtás - nyelek nagyot, mert nem igazán szeretem az olyan műsorokat, ahol a műsorvezetők többsége csak ki akarja vesézni az életem minden lényegesebb pontját, vagy a nyáladzó közönség szeme láttára cincáljon darabokra pusztán a szavaival.
 - Pedig az lenne a legjobb... - mormog inkább magának, mintsem nekem. - Mit szólnál ahhoz, ha egy haverom lenne a műsorvezető, akivel akár azt is meg tudjuk előre beszélni, hogy milyen kérdések hangozzanak el, milyen témákat kerüljünk el?
 - Rendben - egyezek bele még így is kissé vonakodva, de tényleg ez a lehető legjobb megoldás, ha a rajongókat is figyelembe vesszük.
 - Akkor kicsit szedd össze magad, ha gondolod, dobj egy zuhanyt, én addig telefonálok párat - ad puszit homlokomra elmosolyodva, majd fogva telefonját és a két üres pizzásdobozt kimegy az előszobába.
Levetkőzök, aztán teszem, amit mond, és lezuhanyozok, közben pedig hallgatom Zayn megnyugtató hangját, ahogy telefonál, és intézkedik. Teljes mértékben megbízok benne, és remélem, hogy simán fog menni minden.
Mire végzek már Zayn is a szobában van, és a cipőjét veszi, és amikor észreveszi, hogy kijöttem a fürdőből mosolyogva felemeli a fejét és rám pillant,
 - Nos, szerelmem, holnapután már az egész világ tudni fogja, hogy nekem van a legcsodálatosabb párom az egész világon - mondja hihetetlenül boldogan, nekem meg eloszlik minden kétségem. Hiszen, ha van az életemben egy olyan személy, mint ő, aki ennyire figyelmes, és úgy tekint rám, mint a világ nyolcadik csodájára, akkor azt hiszem, mindenem megvan.

2016. március 6.

VI. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm az előző részhez csodálatos, hosszabb kommenteket, öröm volt őket olvasni!

Jó olvasást (most se felejtsetek el írni néhány szót)!
Ölel titeket: Liz



Az egész város csodálatos, erre egyszerűen nincsenek szavak. Nem tudok sokszor megszólalni se, csak magába szippantanak a macskaköves, fényben fürdő szűk utcácskák, a párás levegő, amit a balzsamos, tenger felől érkező szellő enyhít csak. Az épületek pedig régebbiek, amolyan mézeskalács hatásuk is van a színösszeállításuk miatt, de egyáltalán nem keltenek olyan hatást, mintha egy kihalt helyen császkálnánk.
Tele van élettel minden. A padokon emberek üldögélnek, és különös módon mindenkinek felhőtlen kedve van, mintha errefelé nem is ismernék a bánatot. Az utcákon különböző árusok pakoltak ki, néhány szökőkúthoz pedig utcai zenészek is kiültek, így még varázslatosabb a hangulat.
Zaynnel szorosan egymáshoz simulva andalgunk, meleg tenyere végig oldalamon van, ujjai pedig lágyan simogatnak néha. Sóhajtva dőlök neki teljes testemmel, amikor megállunk egy háromfős zenekarnál az egyik étteremnél. Hátam mellkasához feszül, ő pedig átölel és vállgödrömre helyezi állát, finoman borzongatva engem a lélegzetével.
 - Jó a hangzásuk. Könnyed - beszél halkan, miközben szórakozottan simogatja mellkasomat.
 - Igen, az biztos. A kiscsaj hangja miatt lúdbőrözök - kuncogok pár pillanatra lehunyva szemeimet, hogy csak a magas, de tiszta hangra figyeljek, amiben semmi erőlködés nincs.
 - Más miatt esetleg nem? - incselkedik végigsimítva puha ujjbegyével kulcscsontomon, majd nyakamon, mire nagyot nyelek.
 - Hát, attól függ - válaszolok tétován.
 - Imádom, hogy ilyen kis félénk is tudsz lenni - nevet fel megpuszilva arcomat, én meg csak egy széles mosollyal megforgatom szemeimet.
 - Imádsz?
 - Az ilyen vallomásokkal a randevúk végén szoktak előhozakodni, nem? - kérdez vissza már-már kihívóan, amire persze nem tudok mit felelni, csak kuncogva felnyúlok és lila tincseibe túrok.
Meglepő, de eddig nem ismertek fel minket, maximum Zaynt nézték meg a kissé extravagáns külseje miatt, de ezen fenn se akadok, mert rá szerintem mindenki szentel pár másodperc figyelmet. Talán ez azért van, mert akik velünk együtt idetévedtek, nem másokkal, hanem a hely varázsával vannak elfoglalva.
 - Gyere, menjünk - mondja pár perc elteltével kedvesen és elhúzódik tőlem, mire nagyot sóhajtva bólintok.
 - Pedig tetszett - pislogok rá a lehető legédesebben, közben pedig szó szerint rácsimpaszkodok karjára, ami őt látszólag nem zavarja, így mosolyogva, kezét cirógatva sétálgatok vele.
 - Büntiből pórázra fogsz éppen? - kuncog egy kis idő után, amikor már tényleg úgy vezetem, hogy hátam mögé szorul az utcákon járkáló egyre több ember miatt.
 - Nem, csak... - adnék neki valami magyarázatot, de igazából nincsen, úgyhogy vállat vonva elengedem.
 - Így sokkal jobb - mosolyog átkarolva vállam, majd puszit ad homlokomra és elhúz a tömegtől.
Alig pár pillanat alatt egy kis, sikátorszerű utcácskában vagyunk, ahol rajtunk kívül alig vannak páran.
 - Ez jó ötlet volt! - sóhajtok fel. Eddig nem tűnt fel, hogy kicsit zavaró a hatalmas nyüzsgés, ami odakint van, de most, hogy a főutcáról beszűrődő hangok csak háttérzajként funkcionálnak, sokkal jobban érzem magam, és most végre sikerül felfognom, hogy Zaynnel randizok. Hirtelen szűknek érzem a ruháimat, ami miatt elkezdek azon aggódni, hogy nem izzadtam-e meg, így Zayntől is eltávolodok, amennyire csak tudok, nehogy észrevegye, ha mondjuk van egy izzadságfoltom.
 - Hé, jól vagy? - kérdi aggódva és megtorpan, majd magához húzva átölel, és finoman végigsimít arcélemen.
 - Igen - felelem halkan kerülve tekintetét.
 - Biztos? Nem vagy szomjas? - mosolyog rám, majd megérzem puha ujjait államon, amikkel enyhe nyomást gyakorol, hogy megemeljem fejemet. Halk sóhaj szakad fel belőlem, mert rájövök, azt szeretné, hogy nézzek a szemébe.
 - Talán egy icipicit megszomjaztam - motyogok engedve neki, majd számba harapok, és szaporán véve a levegőt várom válaszát.
Agyam helyén ennyi erővel egy zokni is lehetne, mert semmi nem jut eszembe, amivel megnyugtathatnám, csak folyamatosan azon kattogok, hogy "te, jó ég, randizunk!", vagy épp "ugye nem festek idiótán?", szóval nem is lehetek valami jó társaság.
 - Niall, mindjárt elájulsz... - mormog, majd megrázza fejét, és pár örökkévalóságnak ható másodpercig fogva tart még tekintetével, majd egy lágy, de zavart mosollyal összekulcsolja ujjainkat és menetirányba fordít engem, aztán elindulunk. Hagyok neki mindent, mintha csak egy rongybaba lennék.
 - Sajnálom - hebegek halkan, Zayn pedig kérdőn lepillant rám.
 - Mit, szépségem?
 - Hogy ennyire lehetetlen randipartner vagyok - motyogok elhúzva szám.
 - Mire gondolsz? Arra, hogy lehetetlenül gyönyörű vagy? Okos? Kedves? - kérdi, közben pedig nyugtatóan cirógatja oldalamat.
Meglepetten pislogok rá párat, majd szokás szerint elpirulok, és egy szende mosollyal megpuszilom állát.
 - Néhány szó, és elüldözöd minden idegességemet, vagy kétségemet - kuncogok.
 - Már megérte ma felkelnem - kacsint, mire csak nevetve, végre ismét felszabadultan megrázom fejemet.
 - Annyira tökéletes vagy - mormogok, de nem tudom, hallja-e egyáltalán. Ha nem, az se baj, szerintem úgyis tudja, hogy így vélekedek róla.
 - Szóval, ennél is, vagy csak szerezzünk valahonnan innivalót? - kérdi, amikor elsétálunk pár étterem előtt.
 - Tudnék enni - vonok vállat, mert igazából mindegy.
 - Én majd' éhen halok! - sóhajt, és mikor valami íncsiklandó illatot sodor felénk a szél, hirtelen én is úgy érzem, bármit meg tudnék enni.
 - Meggyőzőek az illatok - bólogatok egyetértően.
 - Ez jó lesz? Főleg tengerből származó ételek vannak - mutat homlokát ráncolva egy kicsi, de jónak látszó étterem ajtajára, ami előtt egy szűk teraszra is ki van pakolva pár asztal, illetve szék.
 - Úgy érted, halak? - kuncogok fel, és elindulunk arrafelé teljesen összhangban.
 - Igen, te kis kötekedő - forgatja meg szemeit.

Alig negyed óra alatt sikeresen találunk egy félreeső asztalt az egyik pincér segítségével, majd kiválasztjuk, mit akarunk enni. Most halkan beszélgetünk egy finom, helyi bort kortyolgatva kecses kis poharainkból, és végre visszatért közénk az az évődő, meghitt hangulat, ami miatt imádok Zaynnel lenni.
 - Nagyon szeretem az ehhez hasonló városokat - mosolygok a falakon lévő képeket nézve. Úgy tűnik, ez egy hagyományos hely, és olyanok a tulajdonosok, akik büszkék arra, hogy az övüké az étterem. Látható pár fotó régebbről, amikor még teljesen máshogy nézett ki az épület környéke, előtte pedig egy negyvenes éveiben járó pár mosolyog a kamerába - gondolom, ilyenkor épült meg, vagy nyitott ki. Utána következik pár kép még ezekről az emberekről, de aztán ugyanolyan fénykép lóg a falon, mint a legelső, csak új szereplőkkel, de ott hárman pózolnak, és hasonlítanak a párra. Rájövök, hogy nagy valószínűséggel családi étteremről van szó, mert csak ilyen képekkel van teletűzdelve az melegséget sugárzó, narancssárga tapétával borított fala.
 - Föld hívja Niallt - nevet halkan Zayn, kezét pedig elhúzza szemem előtt.
 - Mi? - nyögök teljesen megrökönyödve, mert elfeledkeztem magamról a kis ábrándozásom közepette.
 - Legalább tudjuk, hogyan jöttél el végül - kacsint kortyolva egyet a borából.
 - Hogyan? - kérdezek vissza még mindig értetlenül.
 - Jaj, istenem, annyira kibaszott cuki vagy! - sóhajt szájába harapva, közben pedig csillogó szemekkel figyel engem. 
 - Naaa... - dünnyögök durcásan, de csak azért, hogy leplezzem zavaromat. Zayn mosolyogva megrázza fejét, én pedig úgy érzem, hogy az elmúlt pár perc történéseire nem szándékozik magyarázatot adni, de nem is zavar. Megbízok benne, és ha fontos lenne, elmondaná, nagy valószínűséggel csak azzal viccelődött, milyen könnyedén kikapcsol a figyelmem, ha elmerengek valamin.
 - Amúgy, mit gondolsz erről az egészről? - érdeklődik óvatosan, és az asztal alatt átnyúlva megfogja kezemet. Akaratlanul is elmosolyodok ezen a kedves kis gesztuson, és megsimizem hüvelykujjammal puha kézfejét. Mielőtt válaszolnék, tekintetünk néhány pillanat erejéig összekapcsolódik, és így, egyszerűen szavak nélkül olyan dolgokat vélek felfedezni ebben az aprócska mozdulatban, amiket nem is tudnék szavakba önteni. Talán a remény, a szeretet és a bizalom különös elegye ez néhány szikrával megfűszerezve, ami miatt így vagy úgy, de lassacskán mindketten tűzben fogunk égni - ha úgy adódik, akár egymás karjaiban. Pontosabban, az lenne a legeslegjobb opció, ha ölelkezve emésztenének fel ezek a szikrák.
 - Ami közöttünk zajlik? - sóhajtok próbálva visszazökkenni a beszélgetésbe, de ezekkel a gondolatokkal sikerült magamat ismét mellékvágányra terelnem.
 - Pontosan - bólint Zayn, és látom rajta, mennyire várja válaszomat.
Szerencsére a rendelésünkkel érkező pincér kiment pár percre, míg jó étvágyat kíván, elmondja, hogyab érdemes enni a kiválasztott ételeinket. Van időm gondolkodni, szóval mikor Zayn a pincér távozása után kérdőn rám pillant elmosolyodva vállat vonok.
 - Azt, hogy meg vagyok érted bolondulva - adom neki a legdiplomatikusabb, mégis legőszintébb választ, ami tőlem telik.
 - Nem így értettem, de jó, hogy tudom - nevet megrázva fejét, majd felemeli evőeszközeit. Követem példáját, és mindketten elmormolunk egy "jó étvágyat"-ot a másiknak, aztán pár falattal megkóstoljuk a szépen elrendezett, isteni ételt.
 - Hmm... - fejezem ki, mennyire ízlik a füstölt lazac.
 - Na, Niall - kuncog Zayn két falat közt. - Elárulnád végre?
 - Hát, én már évekkel ezelőtt is benne lettem volna ebben, azt hiszem - vallom be gyorsan bekapva egy nagyobb falatot, hogy legyen időm, ha esetleg azonnal visszakérdezne.
 - Azt gondoltam, ez az egész csak egy múlandó... szeszély. Miután kiléptem, egy ideig jó döntésnek tűnt. Aztán őrlődni kezdtem, és azon kaptam magam, hogy senki se elég jó - beszél kicsit merengve, majd lassan megrázza fejét és rám pillant. - Ez mellékes - legyint.
 - Azért jó tudni - vonok vállat bólogatva.
 - Úgy értettem ezt az eredeti kérdést, hogy felvállalnád-e, ha tényleg történne valami érdemleges - Zayn már-már zavartan beszél, ami miatt inkább úgy döntök, nem hányom fel neki az aprócska nyelvbotlását, hogy ha "történne valami érdemleges". Hiszen mi más lenne ez a randi, ha nem fontos?
 - Miért ne tenném? Nem vagyunk tinik, hogy aggódjunk. Ennyi idősen az ember szerintem már van elég érett, hogy ne az esetleges negatív véleményeket helyezze előtérbe, hanem a saját boldogságára koncentráljon - mondom minden szavamat komolyan gondolva.
 - Igazad van - mosolyodik el lassan, de szemeihez nem ér el, így inkább nagyot nyelve, felvonva egyik szemöldököm rámeredek apró célzásként, hogy mi van azután a ki nem mondott "de" után. - Viszont azt is figyelembe kell vennünk, hogy egyikünkről se sejti a világ ezt - mutat rám, majd saját magára.
Halk, ideges kis kacajt hallatok, mert úgy beszél rólunk, mintha már hetek óta randizgatnánk és a nyilvános leleplezést kéne megterveznünk.
 - Zayn, én egyelőre nem szeretnék ezzel foglalkozni. Nem akarok azon agyalni, hogy se rólad, se rólam nem sejtik, hogy melegek, vagy biszexek lennénk. Azt is jó lenne kizárni még egy pár napot legalább, hogy aggódnunk kell amiatt, hol mutatkozunk együtt, és hogyan viselkedünk egymással.
 - Ó, értem - nyög ki csak ennyit nehezen, majd lehajtva fejét tovább eszik.
 - Figyelj, Zayn, én szeretnék szabad lenni és jól érezni magam - mosolyodok el lágyan és megfogom a villát fogó kezét, így kénytelen abbahagyni a falatozást és a teljes figyelmét rám szentelnie. - Méghozzá veled - teszem hozzá végigsimítva hüvelykujjammal puha kézfején.
 - Megnyugtató. Én meg már elkezdtem mindenfélét összekombinálni - szája széle végre felfele kunkorodik, belőlem pedig egy boldog sóhaj szakad ki.
 - Akkor minden oké? - hajolok hozzá közelebb, amit vagy szándékosan, vagy ösztönösen, de ő is megtesz, így alig tíz centire vagyunk egymástól, tekintetünkkel pedig csapdában tartjuk a másikat. Finom borzongás fut végig gerincemen, karomon a szőr pedig égnek áll, mert ismét pillanatok alatt fordult át a kellemes cseverészés valami teljesen mássá, olyanná, amitől az ember egyszerre reszket és izzad. Imádom Zaynnel ezt a kettősséget: az érzelmességet és a köztünk lévő kémiát előtörni, ami szenvedélyt szül. Kár, hogy még nem tartunk ott, ahol engedhetünk a vágyainknak...
 - Száz százalékosan - motyog bólintva, majd finoman megnyalja alsó ajkát.
 - Mi? - sóhajtok számba harapva és elkapom pillantásom csokibarna íriszeiről, mert egyszerűen muszáj cseresznyepiros, duzzadt ajkait figyelnem.
 - Ez veszélyes, Ni. Étterem, sok-sok ember, ráadásul az imént mondtad, hogy erre még nem vagy kész - beszél halkan, a szokásosnál kicsit rekedtebb hangon, ami egyáltalán nem segít ösztöneimnek, amik épp magukkal akarnak ragadni.
 - És ha a tűzzel játszol, megégsz, mi? - dünnyögök hajamba túrva, amitől Zay hallat vágyakozó sóhajt.
 - Valahogy úgy - ad nekem igazat, mire elmosolyodva még közelebb hajolok hozzá és forró arcára simítom tenyeremet. Érzem, hogy megfeszül érintésemtől, de nem húzódik el, csak meglepett pillantásokkal ajándékoz meg.
 - Nos, egy próbát megér. Maximum szenes leszek. Esélyt se adok a lángoknak - kacsintok, majd esélyt se adva neki, hogy feleljen valami badarságot átszelem a leheletnyi távolságot kettőnk között. Még most is csak döbbenten, félig csodálkozva, de vágyakozva szemléli minden mozdulatomat, így viszonylag bátran tapasztom ajkaimat övéire.
Mindkettőnkből reszketeg sóhajjal szalad ki az eddig akaratlanul is benntartott levegő, én pedig megcirógatom arcát és finoman megpuszilom száját, majd ahogy ígértem el is húzódok tőle.
 - Ó, Niall... - motyog Zayn kipirulva, ajkai pedig félig el vannak nyílva, ami miatt csak még többet szeretnék az előzőből.
 - Óvatos voltam - kacsintok szinte sugározva a boldogságtól, hogy volt bátorságom megtenni, illetve ilyen hatással voltam rá.
 - Talán túlságosan is - dünnyög visszacsúszva rendesen a székére, és belekortyol a poharába.
 - Hát, ennyi telt most tőlem - kuncogok fel megvonva vállamat.
 - Reméljük később több is menni fog - vigyorodik el, mire csak elpirulva bólintok.

A vacsora után tovább sétálgatunk Zaynnel. Szerzünk egy fagyit, és leérünk egy másik, kisebb kikötőhöz, mint amibe mi tettük a hajónkat.
 - Kellemes ez az egész - mosolygok Zayn oldalához simulva.
 - Igen - bólint, majd hirtelen a másik irányba indulunk, távolodva a kikötőtől.
Pár perc múlva egy kicsi parkba érünk, aminek a közepén egy szökőkút van, körülötte pedig szépen megmunkált padok és színes virágágyások pompáznak. A ragyogó holdon kívül még régies stílusú lámpák adnak hangulatos világítást, és nagyot sóhajtva torpanok meg, amikor visszanézek a kikötő irányába vállam felett.
 - Mi az? - kérdi halkan Zayn, mire csak elmosolyodva megfordulok vele.
 - Nézd csak. Gyönyörű - motyogok figyelve a lágyan hullámzó, csillogó tenger, ami felett a ég tele van fénylő csillagokkal, amiket csak néhol tüntet el pár gyorsan mozgó bárányfelhő.
 - Ez a hely komolyan varázslatos. Az előbb te az étterembe, idekint a táj... mi jön még? - sóhajt. - Nem ülünk le? - mutat egy padra, mire beleegyezően bólintok, és helyet is foglalunk.
 - Nem is gondoltam volna, hogy te az az andalgós, padon üldögélős fajta vagy - nevetek fel vállára hajtva fejem, de legnagyobb meglepetésemre eltol. Épp duzzogva rákérdeznék, miért tette ezt, amikor megfogja derekamat, és egy mozdulattal átemel ölébe. Féloldalasan ülök rajta, ami se nem túl intim, se nem túl távolságtartó, így boldogan visszateszem fejem mellkasára.
 - Hát, én se gondoltam rólad, hogy kezdeményezni fogsz - kuncog nagy tenyerével simogatva hátamat.
 - Meddig fogod emlegetni? - vinnyogok vékony hangon, kissé kétségbeesetten felpislogva rá.
 - Pár évtized - nevet halkan hajamba is túrva. - Míg nem leszek szenilis - mosolyog engem figyelve, közben pedig végigsimít államon is, így én ösztönösen megemelem fejemet majdnem teljesen kifordulva neki.
Nagyot nyel, ahogy megfeszült nyakamat nézi, a következő mozdulatával pedig torkomat cirógatja meg.
 - Pedig biztos lesznek még emlékezetesebb pillanataink annál - duruzsolok neki számba harapva, és felemelve kezeimet lila tincseibe túrok.
 - Ebbe biztos vagyok - bólint, majd lehajol hozzám és teljesen máshogy, mint amikor én csak egy óvatos puszit adtam neki, száját enyémre tapasztja.
Simogatom tarkóját hevesen dobogó szívvel, és maradok ugyanebben a félig-meddig kiszolgáltatott pozícióban, csak hogy könnyebben tudjon csókolni.
Arcomat cirógatja, majd végre megmozdítja puha ajkait, amitől egyenesen a mennyekben érzem magamat és felsóhajtok. Alig csinál igazából valamit, inkább könnyű, ismerkedő csók ez, amivel nem leigázni, hanem felépíteni szeretne kettőnkkel kapcsolatban valamit.
 - Szeretlek - nyögöm ki a lehető leghalkabban és átölelve nyakát átfordulok vele szembe, lábaimat pedig keskeny derekára fonom. Át se gondoltam ezt a hirtelen jött vallomást, csak akkor jövök rá, amikor Zayn megfeszül és keze sem simogat többé. Szemeibe nézek elvörösödve és már épp készülnék összehozni egy hülyén hangzó magyarázatot, amikor feltűnik, hogy már mosolyog, szemei pedig furán csillognak.
 - Mondd ki újra, szépségem - kérlel halkan megpuszilva számat. - Kérlek.
 - Szeretlek, Zayn - felelem halkan, tekintete pedig fogva tart. Szívem a torkomba dobog, mert tudom, ez a pillanat fontos, mindig emlékezni fogok rá.
Még mindig olyan tökéletes ez az este, mint amikor elkezdődött és leszálltunk a hajóról, azt hiszem, ez életem legeslegjobb napja.
 - Én is szeretlek - ejti ki Zayn is a varázslatos szavakat.
A csendes idillt nevetgélés zavarja meg, mindketten ijedten rezzenünk meg és kapjuk oldalra a fejünket. Tőlünk bő húsz méterre pár fiatal ácsorog és hihetetlenül jól érzik magukat az éles nevetés alapján.
 - Shh... - csitít Zayn, mintha ezzel el tudná üldözni a nem kívánt embereket. - Mindjárt elmennek - motyog nekem halkan és ölelve meg simogatva puszikat hint számra, amitől lassacskán kocsonyássá válok és csak halk sóhajokra telik tőlem a viszonzáson kívül.
Aztán pár perc múlva azt veszem észre, hogy a pár fős csapat közelebb van hozzánk és izgatottan beszélnek valamiről, néha pedig felénk mutogatnak.
Egy bocsánatkérő pillantással megpuszilom Zayn arcát, és épp eltolnám kicsit magamtól, amikor valamelyikük telefonja telibe vakuz minket.
Köpni-nyelni nem tudok, csak ijedten felpillantok Zaynre.
 - Most... felismertek minket, ugye tudod? - kérdem halkan máris idegesen rágva szám és úgy pattanok fel öléből, mintha egy tű állt volna belém.
 - Mondtam, hogy az Zayn! - hallok egy fojtott kiáltást, majd ismét vakuvillanás következik. Aztán még egy, majd még több.
 - Azt hiszem, ennyi volt ennek a randinak - nyög teljesen elkeseredetten Zayn, majd hajába túrva felkel.
Időközben mintha egyre többen összegyűlnének körülöttünk, mert lassan minden irányból fotóznak minket.
 - Menjünk! Zayn! - kiáltok fel talán kicsit túl hangosan.
Teljesen be vagyok pánikolva, csak azon kattogok, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie.
 - Nézd! Az ott Niall! Zaynnel! - hallok meg egy újabb kiáltást, mire akaratlanul is megrezzenek.
 - Zayn, lebuktunk - motyogok majdnem sírva. Nem akartam ezt.
 - Igen, szerelmem. Gyere, arra most szépen elmegyünk, mintha nem történt volna semmi - fogja meg kezemet gyengéden, de mégis határozottan, majd gyors tempóban elindul magával húzva engem. Szerencsére a szökőkút felől alig álltak meg páran, így őket könnyedén kikerüljük. Teljesen rábízom magam Zaynre, és hagyom, hogy visszavezessen a város forgatagába, ahol könnyen bele tudunk olvadni a tömegbe. 
Megnyugtató, hogy egy pillanatra sem enged el, de folyamatosan az jár a fejemben, hogy felismertek minket, és vagy tucatnyi fotó készült rólunk.
Hát ennyit az idillről, meg a tökéletességről.
>